London, kultúrák olvasztótégelye

Tegnap a maláj lakótársam életében először látott havat.

Sokan vitték ki párjukat fotózni (Russel Square)

Klasszikus londoni látkép: telefonfülkék (Tavistock Place)

Klasszikus londoni látkép: kerítés (Belgrove Street)

A St Pancras állomás tornyosul a téli éjszakába

Gyorsan kivittem a szűz hóra, megmutatni neki a hófedte fenyőbokrokat, a kis sétálóutcákat, sikátorokat amiket még nem tapostak össze, a fákat, a templomtetőt, a lépcsőket, a kovácsoltvas kerítéstartókat, lámpákat.



London egy olvasztótégely: a főbérlőm szülei Pakisztánból érkeztek Londonba, ő már itt született. Az egyik munkatársam - a telefonos kiscsajok vezetője - mongol szülőkkel produkálta ugyanezt, a felesége kanadai. Az én főnököm francia, bár szemein érződik a mór beütés, neve is erre utal.

Lakótársaim - egy négyszobás, óriási konyhával rendelkező panellakást bérelünk Camdenben, Bloomsbury-ben, majd erről írok is írok - egy maláj kislány, aki "erasmusozni" (külföldi ösztöndíjat teljesíteni) jött Londonba, a másik egy norvég fiatal közgazdász srác.

A kedvenc helyem úgymond egy hamburgeres-gyrosos-mindenes, amit valenciai spanyolok üzemeltetnek. Ez is a hely neve - Valencia. London híres az indiai éttermeiről.

Múlt pénteken Floriannal - belga-német barátommal, aki Londonban tanul - találkoztam, elmentünk egy japán étterembe - életembe először ettem pálcikával - ahol egy magyar pincérlány szolgált ki minket (szia, Heni!)

A minap ez EAT ("evés") nevű helyen magyar gulyáslevest kértem elvitelre. Állítólag minden héten van. Egyik nap az olasz cukrászmester lelkesen magyarázta, hogy ő biza alpesi olasz, valaha egy birodalomba voltunk, velünk, Magyarokkal.

Szombatonként a Brumswick bevásárlóközpont udvarán tartott piacon étkezem. Legutóbb Burrito-t és churros-t, utóbbi egy hosszukás fánk, frissen, tésztanyomóból az orrod előtt olajba nyomva, hirtelen kisütve, fahéjas cukorral meghintve, tömény kakaóba (folyékony csokiba) mártva. A kajákról majd írok külön.

A legtöbb ember nem szereti, ha kultúrájának megfelelően köszönök vagy viselkedek. Hiába hajolok meg automatikusan a kézfogást nem kedvelő népek fele, hiába köszönök illedelmesen Salam-ot (Béke [a házra]), mikor belépek az arab boltoshoz, köszöntöm Namaste-vel a hindu asszonyság lelkét, köszönöm meg dzenkujem-mel a lengyelnek a segítséget, ami Berlinben örömmel vett kedvesség volt - pl. hogy az olasz étteremben végig olaszul rendeltem, kértem, köszöntem - itt kinézés, bunkóság. Különösen igaz ez, ha bőrszínünk különbözik. Londoni vagyok, te is, használj hát angolt!

London egy olvasztótégely. Mindegy, mi voltál előző életedben, vagy a szüleid mik, londoni vagy. Minden más rasszizmus.

Ismét van netem (félig)

Történt, hogy egy bizonyos Ms. Parker, miután megértette, hogy otthonából nemsokára távoznia kell, úgy döntött, bosszút áll a messzeföldön híres brit bürokrácián (de legalábbis kihasználja). Mivel az utolsó befizetéstől számított két hónapig nem kapcsolja ki a netet a szolgáltató, egyszerűen ezeket nem fizette be.

Igen ám, de sajnos az ügyfél beleegyezése nélkül nem lehet szerződést bontani legalább 3 hónapig, akkor se, ha az internetszolgáltatás hóttugyanazzal az eszközzel, ugyanott, még aznap újraindulna.

Ezt most egyelőre egy MiFi routerrel igyekszünk áthidalni, ami mobilinternetet oszt meg WiFi (vezetéknélküli internet) kapcsolaton.

Egy Huawei MiFi router; akkora mint egy osszecsukhatos mobiltelefon.

Bár eleinte féltem az eszköz teljesítményétől, teljesen jól megy minden szobában, és a hálózati teljesítménye is teljesen elfogadható. Nemsokára pedig jön a rendes internet.

Az angol bürokráciáról annyit, hogy itt már a 2000-es évek elején is féléveket kellett várni műtétekre; Douglas Adams játékot írt anno arról, mennyire nagy bonyodalmakat okoz szülőhazájában egy egyszerű költözés. Nyilvános kiáltására, a hónapokig tartó egyeztetések után, a szóban forgó bank küldött egy bocsánatkérő levelet - a régi címére.

Az én bankom egyszerűen nem fogadta el a - magyarul írt - lakcímkártyát tartózkodási helyem bizonyítékául, és kizárólag azt tartották elfogadhatónak, ha a munkáltatóm ír nekik egy levelet, amiben leírják, hogy tényleg nekik dolgozom, és tudomásuk szerint Magyarországon ott lakom ahol (nyilván erről ők is ugyanabból a lakcímkártyából értesültek), sem a különböző szerződéseim főpéldányai, sem az egyéb dokumentumaim nem győzték meg őket.

Illetve a biztosítónál, miután odamentem a leegyeztetett január 30-ai időpontra, 10:55-re, közölték, hogy szerintük február 13.-ára kell mennem, 14:25-re és hogy erről kapnom kellett egy levelet. Természetesen levél sehol. Bár a 30.-a és a 13.-a angolban nagyon hasonló (szörtínsz és szörtintsz), a januárt, a februárt, a 10-et, a 14-et, az 55-öt és a 25-öt még én se keverem.

Egyelőre ennyi.